Egyedül a Szentírás!

Az első helyre természetesen a református hit számára legalapvetőbb igazság a „Sola Scriptura” a „Szentírás, mint kizárólagos alap” és az egyedül az írás semmi másként is fordított hittétel kívánkozik.

Reformátoraink újra felfedezték és hangsúlyozták a Biblia tekintélyét „Elutasították a magát Isten igéje felé helyező korrupt egyházi zsarnokságát”. Valamint, az igével egyenrangúvá tett egyházi hagyományt. Kitartóan ragaszkodtak ahhoz az újra megtalált igazsághoz, hogy Jézus Krisztus Úr a saját házában, népéhez igéjén keresztül szól.

Az Ige eszköz, amely által Krisztus magához hívja a bűnösöket és kiterjeszti rájuk uralmát.

Napjainkban sok vita van az ihletettségről és az Írás tévedhetetlenségéről. Nincsenek részletes ismereteink, hogy Isten miképpen adta igéjét nekünk embereknek. Csak azt tudjuk, hogy bizonyos részeit másképpen, adta mint a többit. Példaként említeném, hogy Isten a tízparancsolatot saját ujjával írta, az evangéliumokat pedig ihletett emlékezések alapján, szemtanúk segítségével, és történelmi kutatásokra támaszkodva. Lukács pedig az evangéliumának elején, hivatkozik rá, hogy határozott teológiai céllal írta. Bizonyos, hogy a Szentlélek elismerte és figyelembe vette, a Szentírás íróinak emberi mivoltát és egyéniségét az ihletés folyamatában.

Ennek eredménye, például Pál és János, az igazságot eltérő szempontból közelítik meg, írásainkban nyomon követhető saját érzelemviláguk és gondolkodásmódjuk. Teljesen más stílusban írnak lelkesen és emelkedetten, de mégis eltérő élmények birtokában. További jó példa még Ézsaiás és Ámós is teljesen különböző könyvet írt, más stílusban, eltérő háttérről tanúskodva. Viszont az eredmény Istennek Szent és csalhatatlan Igéje.

Meglátásomban ezen a téren a református hagyomány legértékesebb tulajdonsága, hogy a hangsúly nem az ihletettség módjára esik, hanem a Biblia tekintélyére. A Biblia nem téved és nem is fog bennünket tévútra vezetni. Támaszkodhatunk a tanítására, és tökéletesen megbízhatunk benne. Mint Kálvin is megfogalmazza az Institúcióban „Isten teljes tanácsa, mely magában foglalja mindazt, amit szükséges tudnunk az Ő dicsőségére, az ember megváltására hitre és az életre.”

A Bibliát különleges egységnek tartjuk, és felismerjük egyedülálló voltát és a hatása alá kerülünk. Jóllehet több száz éven át, íródott, mégis csodálatos a következetessége, figyelemre méltóak próféciái és azok beteljesülése, s dicsőséges a tartalma, stílusa pedig egyedülálló.

A Biblia tekintélyének elengedhetetlen és egyedül meggyőző alapja, a Szentlélek bizonyságtétele. Azért hiszünk a Bibliának, mert Isten szava. Éppen ezért a református hagyományban, tanításunknak, közéleti gondolkodásunknak, Istentiszteletünknek, köz és magánéletünknek (mint keresztyén egyéneknek, és mint az egyháztagjainak) a Szentírásban megszólaló élő Isten szavának van végső tekintélye.

Az egyházkormányzás legitimitását kezdetben az igaz tanítás feletti őrködés, a Biblia tévedhetetlenségének, kizárólagosságának hangsúlyozása és tekintélyének megőrzése adta. Nem feladatom eldönteni, hogy ma az egyházkormányzatnak a kapacitása, jogállása – erről szólok a későbbiekben – vagy az akarata kevés-e arra nézve, hogy belelásson a teológiákon folyó munkába, a gyülekezetekben elhangzott prédikációk minőségébe.

Sípos Ete Álmos éles hangú kritikájában azt mondja: „Többen is szóvá teszik, hogy egyházi újságjainkban és a médiákban megjelent írások, nyilatkozatok a Biblia tanításától fényévnyire vannak, vasárnapról vasárnapra zavarosabb tanokat olvashat, aki még kezébe veszi sajtónk egyes termékeit.”

Kiss László