A keresztyén és a világ kapcsolata

Hitünk jellemvonása még az Isten országa és világ közötti érdeklődő és nem elzárkózó megközelítése. Ez a kérdés korántsem egyértelmű református körökben. Úgy látom, a református teológiai hagyomány többsége, élénk érdeklődést mutat a világ formája és kultúrája iránt nem azért, hogy alkalmazkodjon, hanem azért, hogy átalakítsa. Ezt láthatjuk Kálvinnál is, akinek prédikációi mindig tartalmazták az állam és a közösség egész életére vonatkozó utalásokat. Ezen a területen egyértelmű a református álláspont. Egyházunknak bizonyos értelemben kulturális és társadalmi küldetése is van. Meg kell vallanunk e téren gondolkozásunk nem mindig táplálkozott kelő mértékben az evangélium tanításából. Jézus tanításából tudhatjuk, hogy észre kell vennünk a szükségben lévő embertársunkat. Ezért nem mehetünk el közömbösen a társadalmi visszásságok, és Isten törvényének társadalmi méretű megszegése mellett. Nem érthettünk egyet a széles körben terjedő erkölcsi korrupcióval, a hatalmasok által eltiport, szegények és hátrányos helyzetűek sanyargatásával, vagy a gyengék és gyámoltalanok bármilyen formában történő elnyomásával.
Az egyházunk a szükségesnél jobban nem szólhat bele a politikai életbe, és nem függhet politikai pártoktól, eszméktől. Egyházunk vezetőinek ebben a kérdésben is komoly felelőssége van, és csakis Isten Igéje adhat útmutatást.
Természetesen a társadalom átalakítása semmilyen formában nem választható el, az evangélium hirdetésétől és az egyének újjászületésétől. Nekünk úgy kell tekintenünk magunkra, mint akiket Isten elhívott, hogy az Ő rendelkező akarata végrehajtásáért munkálkodjunk, akkor is, ha a széles körű ébredés és átalakulás késik is. A keresztyén embert sohasem úgy kell figyelembe venni, mint magánszemélyt, mert ő Isten küldetését tölti be azáltal, hogy látja minden Jézus uralmának, van alávetve. Nekünk keresztyéneknek, azért nem kell félnünk, mert „tudjuk, hogy Istentől vagyunk és az egész világ a gonosz hatalmában, van” (I. Jn. 5,19). Azért nem kell félnünk, mert akihez tartozunk, elmondta nekünk „bízzatok én legyőztem a világot” (Jn. 16,33 b)

Az igehirdetés szerepe

A református teológiát az igehirdetés sajátos szemlélete is jellemzi. Minket, reformátusokat az evangéliumi keresztyénekkel, a történelmi korszakoktól függetlenül sok közös jellemző köt össze.
A prédikálást a többi evangéliumi keresztyén felekezet is gyakorolja. Ez nem meglepő, mert ők is hűségesek maradtak a Bibliához, és nekünk kálvinistáknak azonos a kiindulási alapunk ezért örülhetünk testvéri közösségben. Ennek ellenére, úgy gondolom, beszélhetünk a prédikáció sajátosan református szemléletéről.
Mi, akik ragaszkodunk a református hithez, nagyon komolyan, vesszük az egyházi szolgálatot. „Kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik” (Róm. 10, 15 b). Az elmúlt évtizedek azt bizonyítják, hogy a gyülekezetek nem nagyon szeretik azokat az igehirdetőket, akik prédikációjuk nyíltságával, kényelmetlen érzéseket és elégedetlenséget ébresztenek a hallgatóikban.
Mi fontosnak tartjuk a szolgálatot, de ez egyúttal azt jelenti, hogy ugyanilyen lényeges az evangélium hirdetése is „tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket” (1Kor. 1, 21). Isten az igehirdetés által szembesíti az embert magával, s ez által, érinti meg Krisztus az emberek szívét és lelkiismeretét. „Hogyan higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?” (Róm. 10, 14b).

• Előző
• Következő